Az elmúlt időszakban kétszer egy hónapos intenzív német nyelvtanfolyamon vettem részt Bécsben. Hétfőtől péntekig, reggel 9-től negyed egyig volt a képzés, nem ok nélkül hívják intenzívnek.
A szintfelmérő elég komoly volt, meggyőzött, hogy jó helyre kerülök, velem közel azonos szinten lévő emberekkel leszek egy csoportban. A tanárom egy egyébként német származású nő volt, aki az eddigi életem legjobb tanára címre jogosult. Kellően dinamikus, a csapatot szuperül összetartani képes, ugyanakkor elég szigorú is ahhoz, hogy senki ne érezze, hogy üdülni jött drága pénzen a suliba. Nagyon sokat tanultunk tőle. Nagyon sokat!
Külön pozitív meglepetés volt, hogy a tananyag kifejezetten az itt élő külföldieket érintő problémakörökre, hétköznapi eseményekre épült. Nem volt a képzés során semmi felesleges sallang, nem voltak üresjáratok és a nyelvtan is elég nagy hangsúlyt kapott. Külön érdekesség volt, hogy a német és osztrák nyelvi különbözőségekre is kitért a tanár, ami megint csak a mihamarabbi beilleszkedésünket segítette.
Egy nagyon furcsa dolog azonban volt az ott töltött két hónap során, amit nehezen tudok megérteni. A csapatom nemzetközi volt, korosztályban igen eltérő, volt húsz és ötve éves is. Az alábbi országokból jöttek az emberek tanulni:
- brazil lány
- argentin lány
- amerikai fiú
- indiai fiú
- szerb fiú
- bosnyák fiú
- fülöp szigeteki lány
- ukrán lányok
- francia lány
- olasz fiú
- chilei fiú
- bangladesi fiú
- kínai lány
Szóval a furcsa dolog a következő. Az ott töltött két hónap során voltak, akik nem jöttek egy idő után és volt, aki később csatlakozott csak be mert így tudta időben megoldani ezt az egyébként tényleg intenzív képzést. Viszont soha, egy alkalommal sem volt magyar érdeklődő rajtam kívül. Megkérdeztem a tanárom és ő is azt mondta, hogy nagyon ritka, hogy magyarok iratkoznak be. Tévedés ne essen, én nem találkoztam román, cseh és szlovák emberrel sem, de mivel igen nagyszámú magyar közösség él Bécsben, s mert naponta látom a közösségi csoportokban, hogy alig némettel keresnek jó állást, nem értem, hogy miért nem képezik magukat? Persze tudom, hogy ez csak egy iskola a sok közül, de mert jó híre van, árban elfogadható, metróvonal mellett van a belváros közelében, ha nem is statisztikus az adat, de azért valami általánosság így is levonható, ha az elmúlt években alig volt magyar beiratkozó… Mindezt úgy, hogy a világ minden tájáról érkező csoporttársaim jelentős része kiválóan beszél angolul - nem úgy a magyarok - , amivel eléggé elboldogulnak. Vagyis miért érzi úgy egy chilei, egy brazil, egy ukrán, egy szerb vagy egy olasz, hogy kell neki a német az itteni boldogulásához és miért nem érzi ezt a magyar?
Mindezt úgy, hogy tudjuk: a magyarországi általános -és középiskolai nyelvoktatás nem világszintű.
Ami biztos: én még visszamegyek a suliba, mert az eddigi tudás mellett speciális nyelvtani fordulatokat és az osztrák szokásokat is megtanulom, arról nem is beszélve, hogy igen nagyszámú nemzetközi kapcsolati tőkét lehet építeni. A csapat néhány tagjával azóta is csevegünk, találkozunk.
Az fogalmazódott meg bennem, hogy a magyar virtus érvényesülhet egyébként itt is. A megoldjuk okosban elv. Hogy mi mindenkinél klasszabbak vagyunk, hogy nekünk nem kell segítség, akkor is pengék vagyunk. Vagy mi ez? Mondjátok meg!