Hiszen már olyan sokat tettél a kapcsolatotok megmentéséért! Most hirtelen nem tudnád - nem is akarnád -  felsorolni, hogy miket is pontosan, de biztos, hogy sokkal többet, mint, ami szerinted még ok. Hibáztasd csak továbbra is a másikat, soha ne nézz magadba és tudd, neked minden jár! A figyelem, a szeretet, az odaadás. És semmit, de semmit nem kell érte tenned. Tényleg: soha, semmit. Különben is, olyan megalázó. Mármint kuncsorogni a szeretetért. Amúgy meg minek faggatnád állandóan, hogy mi a baja, ha akarná, már rég elmondta volna, nem? Jobb, ha nem is kérdezed, abból csak újabb vita lesz. Ja, és ami a legdurvább, mostanában képben van, hogy esetleg egy szakember, egy külső szem…, Jézusom, még mit nem? Hogy egy vadidegen turkáljon az életedben? Skandalum! 

Már alig beszéltek, nem nevettek együtt, hatalmas falakat húztatok magatok köré. Kéne valamit lépni, jó lenne megint úgy élni, mint régen, de az sok munka, az nehéz. Ki lépjen előszőr, ki adja fel önmagát? Nehogy már megint én engedjek, nehogy már megint én keccsöljek a szeretetéért! Ismerős gondolatok, ugye?

Rossz hírem van. A megoldáshoz ketten kelletek, ugyanis a galibát is ketten okoztátok. Kifogás, nyígás, hiszti van bőven. Erő és kedv persze nincs, az olyan melós. Azt hiszed, hogy egy másik oldalán majd jobb lesz? Óriási tévedés. Az a helyzet, hogy ha te nem változol, pont azokat a működésképtelen ötleteidet viszed majd oda is és csak idő kérdése az ottani robbanás.

Eddig mindenki látszólag megértő volt veled, elfogadta a kifogásaid. Elárulom, hogy az emberek nem szeretnek vitatkozni, így tudd, nem megértők voltak, egyszerűen nem érdekelte őket a bajod. Van nekik is elég, miért vennék másét is magukra. Azt sem vállalják, hogy az ellenkező véleményük miatt elfordulj tőlük is, így látszólag veled értenek egyet .

Jó lenne, ha látnád, hogy Te mit tehetsz hozzá ahhoz, hogy jobb legyen az életetek. Hiszti off, munkára fel!