Ismét sulis sztorim van. Az a helyzet, hogy nap, mint nap lenyűgöz az osztrák általános iskolában tapasztalt gondolkodásmód a felnőttek részéről.

Nem tudom, hogy a pedagógusnak pontosan mennyi beleszólása van itt abban, hogy milyen módszerrel adja át a tudást, hogy mennyire lehet kreatív, de annyit tisztán látunk, hogy elég nagy a mozgástér. Jó példa erre például az, hogy az órarendben sok helyen „általános ismeret” néven van beírva az óra, ami lehet matek, német vagy akár más is, ez a tanártól függ. Illetve attól, hogy a gyerekek hogy érzik magukat, mennyire nyitottak erre vagy arra. Így előfordul, hogy egyik hétfőn két matek van egymás után, a másik hétfőn abban az időben pedig valami más. A tanító néni figyelembe veheti – és veszi is -, hogy milyen a gyerekek hangulata, mennyire fogékonyak az adott tárgyra. S valahogy így is megtanulnak mindent. Ebbe még az is belefér, hogy mondjuk egy órát a szabadban töltenek, mert tudja a tanító, hogy be fogják tudni pótolni, később. Megjegyzem, nem igen van beteg gyerek, elenyésző, hogy hiányzik valaki.

 A csemeténk idén kezdte a 3. osztályt, már egy éve vagyunk itt. Nem is tudom, erről szintén lehetne egy posztot írni:, most csak pár gondolat. Nagyon gyorsan és igazán eredményesen telt ez az egy esztendő. A leginkább szembetűnő, hogy míg én továbbra is tanulom a nyelvet, a gyermekünk már tudja. Ha bizonytalan vagyok valamiben, már őt is meg tudom kérdezni és nem kell aggódnom, hogy jó-e a válasz, mert tudom, hogy az. Ez (is) elmondhatatlanul jó érzés, hiszen beilleszkedett, szereti, vannak barátai.

 A sztorim, ahogy írtam is, ismét egy sulis történet. Kérlek Titeket, ha úgy vélitek, hogy ez otthon is gyakori – már nincs ilyen tapasztalatom -, írjátok meg, mert távol álljon tőlem az, hogy az ittlétet felmagasztaljam és az otthonit lehúzzam. Tudom, hogy Magyarországon is vannak fantasztikus dolgok, én most, és mindig is a különbözőségeket szeretném saját tapasztalat útján megmutatni, ami eddig nálam gyakrabban mutat pozitív értéket, mint negatívat.

Nemrég volt szülői, ahol a tanító néni elmondta, hogy egy érdekes dologra készül a gyerekekkel. 22-en vannak az osztályban, így 11 párost alkotva a kicsiknek egy meghatározott dátumtól kezdve időpontot kellett választaniuk egy feladatra. Na de mit is kell csinálniuk?

Minden párosnak kell készítenie egy A3-as méretű plakátot és ez alapján be kell mutassanak a tanító néni iránymutatása alapján egy szabadon választott állatot.

A tanító néninek, és persze egymásnak, kiállva. A plakáton lehetnek fotók és címszavak, semmi több. Az én csemetém a barátnőjével először a denevéren gondolkodott –mint kedvenc állat-, de aztán végül közösen a pókoknál maradtak. Már nagyon várják a közös munkát.

 Na de mi történik ezáltal? Mit ad ez a gyerekeknek?

 A 8 évesünk, s persze a többiek is az alábbi képességekre tesznek/tehetnek szert a feladat által, persze játékos   formában.

• ki mernek állni az osztály elé
• ki mernek állni a tanár elé
• mernek beszélni az osztály és a tanár előtt
• megtanulják egymást közt kiosztani a feladatokat egy közös cél érdekében
• alapszinten megtanulnak előadást tartani egy számukra komfortos témában
• megadott idő alatt képesek átadni üzenetet
• felkeltik a többiek figyelmét, érdeklődését
• összefüggő mondatokat képesek alkotni egy-egy leírt szó vagy kép alapján
• összedolgoznak, együttműködnek, így megtapasztalják az azonosságokat és a különbözőségeket egymásban
• időt szánnak a kutatásra, terveznek
• elkezdik megérteni, hogy milyen ereje van a csapatnak
• a kutatómunka által mély ismeretre tesznek szert az adott állatról
• figyelnek a többiekre, értékelik az ő munkájukat is, mert tudják, hogy mi meló van benne
• mernek hibázni
• biztosan lehetnek abban, hogy a kutatásuk okán ők a leginkább felkészültek az adott témában, ezáltal magabiztosabbak lesznek
• plusz az én gyerekem ezt egy év nyelvtanulás után németül teszi, ami tovább erősíti a csoportban kialakított, egyébként már most is igen jó helyét

Mi annak idején semmi ilyesmit nem tanultunk az iskolában, de még a középiskolában és a főiskolán sem. Az én felnőtt életem egy része szólt és szól arról ma is, hogy kiállok emberek elé, előadok, beszélek. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, igen sokat kellett tanulnom, főleg autodidakta módon. Az előadásmódomat úgy tudtam fejleszteni, hogy az esemény után kaptam hideget és meleget is, tanultam a hibáimból illetve néztem a nagy előadók technikáit. Ezt mondjuk teszem ma is. De milyen jó lett volna, ha már kisiskolás korban kialakították volna bennünk, hogy merjünk önmagunk lenni, hogy hibázhatunk is mert abból sokat tanulhatunk. Az is jó lett volna, ha tudjuk, hogy értékes lehet az, amit mondunk, hogy megérezhetjük milyen jó érzés, hogy figyelnek ránk s persze azt is, hogy a munkának igen is lehet jó a gyümölcse. Örömmel tölt el, hogy a gyermekemnek ez már ilyen kis korban megadatik, mert ezáltal is több lesz, s segíti, hogy igazán eredményes felnőtt legyen.