Belső monológ

Furcsa védelem az osztrák iskolákban.

Azt sem gond, ha lejár, majd kicserélik.

2018. szeptember 18. - belsomonolog

radioaktiv_720x600.jpg

Na jó, ez már lassan nekem is kezd sok lenni…, mindennek van határa.

Hogy mégis mitől vagyok én már megint - pozitívan - kiakadva?

Gyermekünk tanítónője egy paksamétát adott a kezembe pár napja. Volt benne egy Magyarországon is bevett szülői hozzájárulás arról, hogy a suliban készült képek kikerülhetnek-e a honlapra, egy az elkövetkező időbeosztást tartalmazó leírás, és egy olyan irat, amit előszőr nem is tudtunk hová tenni. Igazából ez is egy hozzájárulási nyilatkozat volt, na de miről?

1986 tavaszán a csernobili atomreaktor baleset következtében pl. Magyarországot is három nap múlva elérte a radioaktív szennyezés. A sugárzás egyik kimutatható negatív hatása a pajzsmirigyrák, ami megelőzhető kálium-jodid tabletta szedésével. Ehhez persze az kell, hogy a sugárzás még ne érje el az ominózus légkört.

A harmadik irat erről, és a megelőzésről szól. Pontosabban: ha az Ausztriát környező országok valamelyikében atomreaktor baleset következne be, az iskola felkészült arra, hogy a szülői hozzájárulással rendelkező gyerekek megkapják azt a tablettát, aminek hatására 0 %-ra csökkentethető a gyerkőcöknél a pajzsmirigyrák kialakulása.

Persze most felmerülhet, hogy vajon az osztrákok milyen félősek, mennyire túltolják az elővigyázatosságot. Nekem ez mégis nagyon mást mond. 

  •  egy esetleges atomreaktor robbanást követően rendelkezésre áll legalább annyi jódtabletta, amennyi gyerek megtalálható az iskolákban - országos értelemben persze (azt sem gond, ha lejár, majd kicserélik)
  • a megelőzéssel fellépnek a gyermekek egészségügyi védelme érdekében
  • ezzel összefüggő, hogy a későbbi kórházi és egyéb kezelési kiadásokat is csökkentik

Ebben a sztoriban mindenkinek annyi van, amennyit belegondol. Pont.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsomonolog.blog.hu/api/trackback/id/tr614248171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kolompár Magneto 2018.09.19. 14:26:16

A rádióaktív az, amikor szól a kocsiban a Petőfi vagy a Class FM :))) Amiről te beszélsz, az a radioaktív.

belsomonolog 2018.09.19. 15:26:59

@Kolompár Magneto: Köszönöm az észrevételed, javítottam!

]{udarauszkasz 2018.09.19. 15:54:16

Hat ja. Levegobe repul a Paks,vagy a Mohovce, es az osztrakok jobban tulelik,mint a magyarok. Nalam mindenesetre itt a Geiger szamlalo az autoban. Felos vagyok-e? Majd kiderul.

]{udarauszkasz 2018.09.19. 15:55:35

Kolomlar Magneto, ez kesz X-D

s 2018.09.19. 16:57:14

Nem értem, mi a problémád.

kvp 2018.09.19. 17:45:08

Azert kell a hozzajarulas, mert ha a gyerek allergias a jodra es megis kap, akkor ize van, bar ha megis tuleli, akkor legalabb tudni fogja, hogy allergias. Ez anno csernobilnal is elofordult. Erdemes ellenoriztetni, mert a CT-hez adott kontrasztanyag is jod alapu es sajnos abba is bele lehet halni ha esetleg megis allergias valaki. (korhazban itthon is rakerdeznek CT elott)

Ellenzéki Tüntető 2018.09.19. 23:24:03

Ha az osztrákoknál íratnak ilyet: nahát de érdekes, hogy vigyáznak a gyerekekre, milyen elővigyázatos.

Magyaroknál ugyanez: ÚRISTEN MIND MEGHALUNK FEL FOGUNK ROBBANNI ATOMHÁBORÚRA KÉSZÍTIK A GYEREKEKET

Hórukk 2018.09.20. 02:36:24

@Ellenzéki Tüntető: Ha arra nem is, de másra nem árt felkészülni, ha ruszki technológiát, és vodkaimádó szakembereket hozunk (megint) Paksra.

Bkkzol 2018.09.20. 04:59:08

Igen, ebben a sztoriban pont annyi van , mint amennyit mindenki belegondol.
Semmi!

Bkkzol 2018.09.20. 05:01:05

@Hórukk: Azt hiszem ez a cég csinált a Finneknek is atomerőművet. persze lehet, hogy azért bízták meg az oroszokat , mert a finnek is szeretik a vodkát.
Az is érdekes, hogy amióta a franciák, németek is kaptak egy kis koncot a paksi bővítésből minden rendben lett hirtelen. :-))

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.20. 06:08:09

@Ellenzéki Tüntető:

Ez kormányfüggő.

Ha a kormány ballib, akkor ez előrelátó, bölcsintézkedés.

Ha viszont nem ballib, akkor ez a katasztrófa biztps előjele.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.09.20. 08:11:05

@]{udarauszkasz: A geiger számláló nem véd meg a sugárzástól, csak még jobban fogsz félni, ha látod erősen kilengeni. :)